Bejelentés


KULTÚR MENTOR EGYESÜLET "Műveld a csodát, ne magyarázd..." - Nagy László

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








Kedves Látogató!

Baráti, ismeretségi körünkben, közvetlen környezetünkben sok olyan tehetséges ember van, akinek nincs lehetősége, hogy kibontakoztassa képességeit, be- és megmutatkozhasson vagy egyszerűen csak feltöltődjön a művészet szellemi-lelki táplálékával. Ezért hárman megvalósítottunk egy rég dédelgetett álmot: Egy olyan egyesületet alapítottunk, amelynek keretei között megpróbálunk a magunk erejéhez mérten lehetőséget adni az alkotásra, támogatunk mindennemű művészeti tevékenységet, kulturális programokat szervezünk és rendezünk. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy eljussunk olyan helyekre is, ahol nagy szükség van a hagyományok ápolására, kulturális, népművelő programokra valamint tehetséggondozásra. Ezért tervezünk rendhagyó órákat, foglalkozásokat iskolákban, amelyekbe a fiatalságot aktívan bevonjunk, és szándékunkban áll, hogy a nyugdíjas otthonok éltébe is egy kis színt vigyünk. Emellett együttműködni kívánunk hasonló célra létrejött szervezetekkel, csoportosulásokkal, illetve művészetpártoló magánszemélyekkel is. E jó célok érdekében most már csak arra van szükségünk, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk! Jelentkezhet pártoló tagnak, így folyamatosan tájékoztatást kap az Egyesület életéről, rendezvényeiről, amelyekre örömmel várjuk. Pusztán a magunk erejéből igyekszünk megvalósítani programjainkat belépődíj nélkül, ezért hívjuk azokat is, akik esetleg anyagiakban is hozzájárulnának törekvéseinkhez. Ha pedig tehetséges bármilyen művészeti ágban, és szívesen alkotna, szerepelne az Egyesület keretein belül, ha bemutatkozási lehetőségre van szüksége pályakezdő művészként, kérjük, írjon a kulturmentor@gmail.com címre. Forduljon bizalommal az Egyesület tagjaihoz, és állunk rendelkezésére! Üdvözlettel: KULTÚR MENTOR EGYESÜLET A műsor után lehetőség lesz saját, illetve kedvenc versek elmondására, felolvasására is. Köszönet Hajnik Zoltánnak a plakátért! További fotók






Keresés a honlapon



Hírek
Költészet napi műsorunk

József Attila utolsó hónapjai 2012. 04.11. 19 óra SzínHely-kultúrpince Győr, Czuczor G. utca 30. Belépés díjtalan! A műsor után lehetőség lesz saját, illetve kedvenc versek elmondására, felolvasására is.

Szeretettel várjuk új tagok jelentkezését!

Jelentkezzen az egyesületbe pártoló- vagy alkotó tagnak a belépési nyilatkozat eljuttatásával a kulturmentor@gmail.com címre.






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!